Edzőnk

Darmos gladiátor józsef
24 éve szól az életem az ökölvívásról, jelenleg is 2015. óta profi sportolóként foglalkozom e nemes sporttal, 2005-től 2011-ig a Vasas színeiben voltam a válogatott tagja, valamint 5 éve megszereztem az ökölvívó sportedző és a funkcionális tréner szakképesítést, azóta edzői tevékenységet is aktívan folytatok.
Az edzések az én vezetésemmel zajlanak, lehetőség van a teljesen kezdőtől a profi szintig eljutni, ez mindenki számára tudásának, fejlődési ütemének megfelelően. Az ökölvívás amellett, hogy önmagában is az egyik legnépszerűbb sport, tökéletes kiegészítője egyéb sportoknak, amely nagy állóképességet igényel, valamint az egyik leghatásosabb fizikai és mentális fejlesztő tevékenység. A „kéz-láb” szinkron használata, a folyamatos koncentráció szükségessége, az izomzat és a
mozgáskultúra egyedi és gyors fejlődése mellett egy nagyfokú „testtudatosságot” és
önbizalom növekedést is eredményez, ami a hétköznapokra és az élet más területire is jótékony hatással vannak.
Célunk egy versenyzői csoport kialakítása, ahol egyesületi kereteken belül lehetőség van megmérettetni magukat különböző versenyeken, hazai és akár nemzetközi tornákon is, amelyhez minden szakmai és egyéb támogatást biztosítunk.
A hobbi sportolók részére mindenki edzettségi szintjét figyelembe véve zajlanak az edzések, ahol mindenki megkapja a megfelelő támogatást saját céljai elérése érdekében. A csoportos ökölvívó edzések mellett van lehetőség személyi edzésre is, ahol az ökölvívás technikai oktatása mellett erősítő, alakformáló tréningre is lehet jelentkezni, egyéni igény szerint. Emellett
csoportos köredzéseket is tartunk heti több alkalommal, amelyben a test teljes erősítése és az állóképesség növelése lesz fókuszban.
Az eddig szerzett tapasztalataim, tudásom szeretném átadni a következő generációnak, sikeres sportolókat, versenyzőket képezni, valamint segítséget nyújtani azoknak, akik szeretnének fogyni,
erősödni, izmosodni, megismerni a sportot, vagy csak levezetni a feszültséget egy fárasztó nap után, mindezt jó hangulatban tenni. Várjuk szeretettel a gyerekeket és a felnőtteket nemtől és kortól függetlenül!